Nem is olyan régen úgy döntöttem, hogy bizony én szerencsét próbálok, és most, még a gyerekvállalás előtt belevágok egy munkahely váltásba, ami tudjuk, hogy sosem könnyű dolog, sőt, mindig is nagy kihívásokat tartogat az ember számára. Persze nem gondoltam, hogy pont olyan kihívásoknak fogok szembe nézni, mint amik megtörténtek, hiszen leginkább az ember arra gondol ilyenkor, hogy majd nehezen tud beilleszkedni, vagy hogy valami olyan szakmai kérdést tesznek fel neki, amire nem tud válaszolni, így szakmaiságát nem tudja bizonyítani, vagy éppen tart az első saját munka nehézségeitől, de arra biztosan nem gondol senki sem, mint ahogyan én sem tettem, hogy a céges telefonját az első napon sikeresen összetöri, de ezt nem meri elmondani senkinek, ezért hirtelen kell találnia egy tökéletes iphone szerviz csapatot.
Velem ugyanis ez történt. Az első napon leejtettem a női mosdóban a telefonomat, és mondanom sem kell, hogy annyira szerencsétlenül esett, hogy azonnal be is tört a kijelzője. Már az első mozdulatommal hívtam is a férjemet a vezetékes telefonomról, és kértem, hogy azonnal mondja meg melyik telefon szerviz megbízható, mert nagyon gyorsan meg kell javíttatnom a telefont. Persze ő azonnal az expertmobil csapatát ajánlotta, hiszen már jól ismeri őket, és tudja, hogy tökéletes és megbízható munkát végeznek.
Valóban nagyon profin és gyorsan segítettek is az iphone kijelzőcsere megoldásában, és már a következő napon vihettem is a kis készüléket magammal, és senki sem mondta volna meg, hogy nekem már az első napon sikerült is összetörnöm azt. Persze amíg nem tudtam munkába vinni mindenkinek kénytelen voltam azt mondani, hogy otthon hagytam véletlen. Ez még mindig kisebb kellemetlenség, mint elárulni azt, hogy egy nap alatt tönkre is tettem a céges telefonomat.